Ugrás a tartalomra
crawen

Az Off offolója!

Recommended Posts

11 perce, Petykó írta:

es ezt a konkluziot mibol vontad le? abbol, hogy kivancsi vagyok hogy mennyire komolyan foglalkoznak az emberek egyenkenteni atnezesevel egy fesztivalon, vagy mert tamogatom a fu legalizalasat?

ugye az megvan hogy a forumon mar csak par egyetemista van, majdnem mindenki masnak pedig csaladja van? :D

Hát nézzük:

-a felmutatott szakirányú ismertekből, és a téma iránti lelkesedésből, én nem támogatom a legalizálást, mi több a használatot egy három csapás rendszerrel büntetném, aminél a harmadik már letöltendő

-nyílt fórum még a kisiskolások  is olvassák amit műveltek

Pallesz:
A beosztás ebből a szempontból nem számít. Volt egy olyan főnököm aki feszültség oldásra használta. Volt olyan alkalom, hogy egy éjszaka megjelent, a kocsija mellett megállt és lefagyott vagy 20 percre, majd távozott a nélkül, hogy bárkihez szólt volna.

A lényeg, hogy ezek a cuccok érzelmi függőséget okoznak, és torzítják az ember személyiségét, ezért kerülendők.

  • Picard Facepalm 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
1 órája, Phalanx írta:

Toyás:

Purr szarkasztikusan szakértőnek nevezett, ezek után szerintem jogos az elvárás, hogy kifejtse azt, hogy a megállapításom mely részével nem ért egyet.

Nem azt idéztem és vontam kérdőre mikor Purrt kérted a bővebb eszmefuttatásra, hanem azt, hogy az egész "megállapításod" teljesen felesleges és eltér a kérdéstől. 

32 perce, Phalanx írta:

Eddig nem voltam biztos benne, hogy errefelé ennyi emberből csak a tudatmódosító szerek beszélnek...

28 perce, Phalanx írta:

Ha így lenne, akkor simán befogadott volna ez a drogtanya. Inkább az lehet a gond, hogy tiszta életet élek.

Nehéz ilyen mondatok után nem olyat írni, ami a kicsiny gyöngy lelkednek nem sértő. Megpróbálom, de kérlek segíts és válassz egyet a válaszok közül (azt ami a leginkább rád illik):

a.: tényleg ennyire ökör  vagy

b.: túltolt trollkodás

c.: a. válasz

d.: c. válasz

Módosítva Toyás által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
12 minutes ago, Phalanx said:

-nyílt fórum még a kisiskolások  is olvassák amit műveltek

Esetleg borulj össze Florral és írjatok közösen egy cikket, hogy ILLEGÁLIS MAGYAR WOWSZERVER NÉPSZERŰSÍTI A KÁBÍTÓSZERHASZNÁLATOT GYEREKEK KÖRÉBEN

  • Like 1
  • Picard Facepalm 1
  • Putin Approves 1
  • Hűha 2

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
30 minutes ago, Phalanx said:

Hát nézzük:

-a felmutatott szakirányú ismertekből, és a téma iránti lelkesedésből, én nem támogatom a legalizálást, mi több a használatot egy három csapás rendszerrel büntetném, aminél a harmadik már letöltendő

-nyílt fórum még a kisiskolások  is olvassák amit műveltek

Pallesz:
A beosztás ebből a szempontból nem számít. Volt egy olyan főnököm aki feszültség oldásra használta. Volt olyan alkalom, hogy egy éjszaka megjelent, a kocsija mellett megállt és lefagyott vagy 20 percre, majd távozott a nélkül, hogy bárkihez szólt volna.

A lényeg, hogy ezek a cuccok érzelmi függőséget okoznak, és torzítják az ember személyiségét, ezért kerülendők.

tema iranti lelkesedes?
igen, erdekel a tema, mert sok (egyebkent teljesen nem gyogyithato) betegsegre kivallo gyogyszer, egyreszt, masreszt mert hatalmas gazdasagi elonyei vannak.
a CBD olaj konkretan:
- ha eleg koran elkapjak, akkor el tud pusztitani (ideiglenesen vagy nem, ezt nem tudni) bizonyos tipusu rakokat
- jobb fajdalomcsillapito mint az aderall es hasonlo, ADDIKTIV amphetamine alapu fajdalomcsillapitok (ez azok szamara fontos akiknek autoimmun neuorologiai fajdalmai vannak)
a thc:
- megnoveli a kreativitast
- bizonyos embereknel masszivan lecsokkenti a szocialis szorongast es hasonlo (fokent) depressziobol fakado mentalis betegsegeket
- nyugtatokent hat
es - tevhit ellenere - nem addiktiv.
szerinted miert kellene buntetni? mert berendelik a fuvesek a helyi pizzeriabol az osszes pizzat, vagy azert mert bekapcsolva marad a netflix amikor bealszanak? :D
 
el tudnad magyarazni, hogy egy alkoholista miben jobb attol, mint aki naponta elsziv 1 (fuves)cigit?

16 minutes ago, Balu said:

Végülis, amíg phalanx nem hozta szóba a drogot, senki se foglalkozott ezzel.

de, valoban linkeltem egy BBC cikket arrol, hogy kanada is legalizalja a fuvet, de meg mindig nem ertem, hogy en ettol hogy leszek drogos :D

  • Roll Safe 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
40 perce, Phalanx írta:

ü

Pallesz:
A beosztás ebből a szempontból nem számít. Volt egy olyan főnököm aki feszültség oldásra használta. Volt olyan alkalom, hogy egy éjszaka megjelent, a kocsija mellett megállt és lefagyott vagy 20 percre, majd távozott a nélkül, hogy bárkihez szólt volna.

Egy szóval sem írtam hogy a beosztás számítana. Nem is akarok veled erről a témáról vitatkozni, egyrészt nicns értelme mertmár számtalanszor meggyőztél arról hogy emberi beszélgetésben nem vagy partner, illetve én sem támogatom a drogfogyasztást viszont nem is azonosítom a zárt helyen szórakozó egyetemistákat a pesti aluljárós 200ft ért köpködő csövesekkel akinek a pupillája nagyobb mint egy traktorkerék.
 
  • Like 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
1 perce, Petykó írta:

de, valoban linkeltem egy BBC cikket arrol, hogy kanada is legalizalja a fuvet, de meg mindig nem ertem, hogy en ettol hogy leszek drogos :D

Ha egy pillanatra is gondolsz rá, már a drogon pörög az agyad, ami miatt kényszert érzel arra, hogy használd, így drogos vagy akinek kórházban és börtönben a helye. Nem tudtad?

#phalanxfélegondolkodásmód

  • Feels Bad Man 1
  • Feels 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
32 perce, Petykó írta:

tema iranti lelkesedes?
igen, erdekel a tema, mert sok (egyebkent teljesen nem gyogyithato) betegsegre kivallo gyogyszer, egyreszt, masreszt mert hatalmas gazdasagi elonyei vannak.

Uramatyám, leírtad a trigger szót... 

  • Like 1
  • Hűha 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Petykó:

1, Úgy látom tovább folytatod a népszerűsítő kampányt :(

2, Szerintem az alapján nem kell különbséget tenni, hogy mely embercsoport használja.

3, Szerintem egy háromcsapásos rendszerben legfeljebb a hülyék jutnak el odáig, hogy ülniük is kelljen

  • Dislike 2
  • Picard Facepalm 3

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
4 perce, Toyás írta:

Uramatyám, leírtad a trigger szót... 

A Tauris gyíkemberek külömböző tudatmódosító hatású szerekkel tömött lootboxok dropját növelik hogy így agymosást tudjanak végrehajtani a silverleaf gyomlálók szakszervezetén. Ja és ez teljesen összeférhetlen avval ha te szereted kiélvezni a játékot és 15 db lvl 46 os altal campingezel ungoro vulkán által fűtött barlangokban sámánisztikus táncot járva este fütyülve és kántálva a számítógép körül táncolása közben!

  • LUL 3
  • Picard Facepalm 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

A fu addikcios potencialja az alkohol szintjen van.(a kapudrog elmelet dolt meg) Viszont az elvonasi tunetek nem lehetnek halalosak, mint az alkoholnal. En nem legalizalnam, eleg a dekriminalizacio. A gyogyaszati felhasznalast meg az orvos szakmanak kell eldotenie, nem a politikusoknak vagy random pistikenek.

Phalanx: ha egy ilyen gyenge drogot ennyire buntetnel, mit tennel az alkohollal, ami a heroin szintjen levo drog?

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
12 minutes ago, Phalanx said:

Petykó:

2, Szerintem az alapján nem kell különbséget tenni, hogy mely embercsoport használja.

3, Szerintem egy háromcsapásos rendszerben legfeljebb a hülyék jutnak el odáig, hogy ülniük is kelljen

dont@me!
2. ha szerinted a szorakozo egyetemistak es az aluljaroban hernyozo csovesek kozott nincs kulonbseg akkor hihetetlenul szukult agyu vagy. viszont akkor nem ertem, hogy a ribancok picsajarol kokainozo uzletemberek miben kulonboznek, hiszen ugyan az a kategoria. egyebkent ismerek 3. eves orvoshallgatokat kituno atlaggal akik minden hetvegen bedrogozva ravelnek, es olyat is aki drog nelkul retardalt (te). case in point?

3. ebbol latszik, hogy kozod sincs a dologhoz, megis osztod itt az eszt. a forumon levo megnyilvanulasaid nem is bizonyithatnak jobban, hogy mennyire egy semmirekello arrogans majom vagy :D

de arra meg mindig nem valaszoltal, hogy miert jobb az, ha valaki 2liter vodkat tuntet el 3 nap alatt, mint aki 1 gram fuvet 1 nap alatt.

Módosítva Petykó által
  • Pusheen Blush 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Na akkor még egyszer. Drága Phalanx, hány füves cigarettát szívtál már el életedben, hogy ennyire tájékozott vagy a témában?

Mosolygó gomba.

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Igazából már azon gondolkozom, hogy az egész threadet pár oldalra visszamenőleg nukeolni lehetne és phalanxot kibannolni, ha ilyen flamewarokhoz vezet... De amúgy maga a téma most érdekes, és ha nem offolja szét valaki (Phalanx), akkor komoly társalgás is lehetne.

Thoughts?

A trágárkodó kommenteket pedig mindenképp rejtjük...

  • Like 1
  • Dislike 2
  • Dühös 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
4 perce, Aithne írta:

Igazából már azon gondolkozom, hogy az egész threadet pár oldalra visszamenőleg nukeolni lehetne és phalanxot kibannolni, ha ilyen flamewarokhoz vezet... De amúgy maga a téma most érdekes, és ha nem offolja szét valaki (Phalanx), akkor komoly társalgás is lehetne.

Thoughts?

Ámen, bár amilyen arrongáns tuti visszatérne másik fórum reggel, hogy bizonygassa már neki igaza van. (A viselkedéséből adódóan nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hogy ez fog történni.)

Módosítva Purrmode által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

45 perce, Pallesz írta:

A Tauris gyíkemberek külömböző tudatmódosító hatású szerekkel tömött lootboxok dropját növelik hogy így agymosást tudjanak végrehajtani a silverleaf gyomlálók szakszervezetén. Ja és ez teljesen összeférhetlen avval ha te szereted kiélvezni a játékot és 15 db lvl 46 os altal campingezel ungoro vulkán által fűtött barlangokban sámánisztikus táncot járva este fütyülve és kántálva a számítógép körül táncolása közben!

Állítólag Stratholmeban, péntek 13.-án, telihold állásval megvilágítódik egy ajtó 1 perc erejéig, ami mögött a vakondemberek titkos laborja van akik az óvodások nyalókáiba olvasszák bele a cuccot és már kiskoruktól kezdve nevelik ki a kuncsaftokat. Valamint, lévén hogy kellő ráhatással rendelkeznek, úgy gondoskodni tudnak róla, hogy mikor már beüt a cucc, akkor menjenek fel fészbúkra és különféle posztokkal beállítják őket a többi birka közé. Lehet, hogy sereget gyűjtenek? :o 

Módosítva Toyás által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Ilyenkor már nem válaszol persze, inkább lelép csak, hogy azt higgyük vmi dolga van, közbe meg max bedobtak neki egy db húst a pinceablakon keresztül.

  • Like 3

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
26 minutes ago, Aithne said:

Igazából már azon gondolkozom, hogy az egész threadet pár oldalra visszamenőleg nukeolni lehetne és phalanxot kibannolni, ha ilyen flamewarokhoz vezet... De amúgy maga a téma most érdekes, és ha nem offolja szét valaki (Phalanx), akkor komoly társalgás is lehetne.

Thoughts?

A trágárkodó kommenteket pedig mindenképp rejtjük...

nem tudom hogy eszrevetted-e, de az elozo X oldal is komoly tarsalgas lehetett volna, ha nem phalanxnak kellene ugyan azt magyarazni 65x mindenki altal. de o nem kepes elviselni ha nem neki van igaza, nem teljesen ertem, hogy miert masok hszeit rejtegeted el amikor alapbol nem fajulna eddig a helyzet, ha nem ugatna bele mindenbe 0 tapasztalattal, amihez lathatoan semmi koze nincsen.

edit: meg egyebkent mi ertelme is van ennek a topicnak, hogy ha egy futottebb mondat utan kiakarod bombazni az egeszet? surely ha egy 10+ fos tarsasagbol van 1 fogyatekos aki egyontetuen minden beszelgetest elkur, akkor nem a topicot kellene torolni hanem az illetot kivagni mint a macskat szarni?

Módosítva Petykó által
  • Like 2

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
23 perce, Aithne írta:

Igazából már azon gondolkozom, hogy az egész threadet pár oldalra visszamenőleg nukeolni lehetne és phalanxot kibannolni, ha ilyen flamewarokhoz vezet... De amúgy maga a téma most érdekes, és ha nem offolja szét valaki (Phalanx), akkor komoly társalgás is lehetne.

Thoughts?

A trágárkodó kommenteket pedig mindenképp rejtjük...

Más fórumon általában egy hivatalos warn-t kap az illető a komment alá hogy a szabályzat melyik pontját sérti a kommentjével. Ha el akartok kezdeni moderálni akkor ne a bannal kezdjétek mert többen is megengedtünk magunknak már olyan hangnemet ami bannt érne ezt a logikát követve. ( bár alapból az off offolója topik szétoffolásáért moderálni, másik topikban helytállóbb lenne)

Vagy először hivatalosan fogalmazzátok meg valamilyen felületen hogy na mostantól ez lesz mert anélkül ez ilyen hol van kedvem vele foglalkozni hol nincs.

Módosítva Pallesz által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
2 perce, Pallesz írta:

hivatalos warn-t kap az illető 

Kapott már.

Nehéz meghúzni azt a határt, ahol a random, nonszensz közbeszólogatás még elfogadható, és ahol már nem, mert ugye ebben a topicban technically szabad akármilyen faszságot írni (amíg nem sért olyanokat hogy pl. ne kurvaanyázd a másikat).

8 perce, Kazó írta:

kényük-kedvük szerint döntötték el, mikor épp mi volt a szabályba ütköző

Ha túlságosan enyhén csináljuk, az a baj, ha egy picit is bekeményít valaki, akkor az, ha hosszabb ideig szigor van, ugyanúgy elégedetlenkedik valaki. Aztán hogy Phalanx egy mekkora meme/anomália, az megint egy érdekes kérdés :D Tudjuk, hogy nagyon gyakran kb. mintha szándékosan ingerelne másokat.

  • Roll Safe 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

nincs azzal baj, hogy nem moderaltok itt, de ne akkor jelenjetek meg amikor raszall mindenki erre a fagra amiert egy idiota.
 
@Phalanx
 
2 hours ago, Petykó said:

szerinted miert kellene buntetni?

el tudnad magyarazni, hogy egy alkoholista miben jobb attol, mint aki naponta elsziv 1 (fuves)cigit?

1 hour ago, deepsany said:

Phalanx: ha egy ilyen gyenge drogot ennyire buntetnel, mit tennel az alkohollal, ami a heroin szintjen levo drog?

1 hour ago, Petykó said:

de arra meg mindig nem valaszoltal, hogy miert jobb az, ha valaki 2liter vodkat tuntet el 3 nap alatt, mint aki 1 gram fuvet 1 nap alatt.

48 minutes ago, Kazó said:

Na akkor még egyszer. Drága Phalanx, hány füves cigarettát szívtál már el életedben, hogy ennyire tájékozott vagy a témában?

Mosolygó gomba.

azota is varjuk a valaszt. :)

  • Mesélj még 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
1 órája, Petykó írta:

de arra meg mindig nem valaszoltal, hogy miert jobb az, ha valaki 2liter vodkat tuntet el 3 nap alatt, mint aki 1 gram fuvet 1 nap alatt.

A vodka tiszta anyag, a többtől nem hülyébb leszel, hanem kába így magadra/másokra kevésbé veszélyes. Ráadásul legális, munkahelyet teremt, adót termel amiből van pénz a drogosok elvonójára vagy épp tartós fogva tartására.

47 perce, Purrmode írta:

Ámen, bár amilyen arrongáns tuti visszatérne másik fórum reggel, hogy bizonygassa már neki igaza van. (A viselkedéséből adódóan nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hogy ez fog történni.)

Nekem mindig csak egy fórum accom volt, szenvedtek is az elvonási tünetektől a trollok amikor épp nem voltam elérhető.

26 perce, Pallesz írta:

Más fórumon általában egy hivatalos warn-t kap az illető a komment alá hogy a szabályzat melyik pontját sérti a kommentjével. Ha el akartok kezdeni moderálni akkor ne a bannal kezdjétek mert többen is megengedtünk magunknak már olyan hangnemet ami bannt érne ezt a logikát követve. ( bár alapból az off offolója topik szétoffolásáért moderálni, másik topikban helytállóbb lenne)

Vagy először hivatalosan fogalmazzátok meg valamilyen felületen hogy na mostantól ez lesz mert anélkül ez ilyen hol van kedvem vele foglalkozni hol nincs.

Komoly fórumokon a mod elfogulatlanul dolgozik, nem része a műsornak.

Edit:

Nem szívtam egyet sem, de láttam mit művel másokkal így kihagyom.

Módosítva Phalanx által
  • Picard Facepalm 3

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
15 minutes ago, Phalanx said:

A vodka tiszta anyag, a többtől nem hülyébb leszel, hanem kába így magadra/másokra kevésbé veszélyes. Ráadásul legális, munkahelyet teremt, adót termel amiből van pénz a drogosok elvonójára vagy épp tartós fogva tartására.

az alkohol egy szinten van a heroinnal (class a), a fu pedig class c. es de, nagyon is hulyebb leszel. miert lenne kevesbe veszelyes? a legtobb agressziv buncselekmeny (keseles, gyilkolas, lopas, betores, satobbi) alkohol hatasa alatt tortenik, eppen hogy a fu kabit be. hany betepett emberrol hallottal mar, aki ilyeneket csinalt volna?

"raadasul legalis" LOL

munkahelyet es adot a futermesztes is tudna termelni, case in point?

Módosítva Petykó által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
Éppen, Phalanx írta:

A vodka tiszta anyag, a többtől nem hülyébb leszel, hanem kába így magadra/másokra kevésbé veszélyes.

Te, mint minden téma szakértője pontosan tudod, hogy minden egyes ember szervezetből mit vált ki a dolog. Nagyszerű, kérlek ne felejts elmenni az összesített, abszolút Nobel dijadért, mert minden létező területen megérdemled ilyen példaértékű, páratlan tudással. (kappa)

Módosítva Toyás által
  • Putin Approves 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
3 perce, Phalanx írta:

Nekem mindig csak egy fórum accom volt, szenvedtek is az elvonási tünetektől a trollok amikor épp nem voltam elérhető.

Troll = Aki nem ért veled egyet. Right?

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
11 perce, Aithne írta:

Kapott már.

Nehéz meghúzni azt a határt, ahol a random, nonszensz közbeszólogatás még elfogadható, és ahol már nem, mert ugye ebben a topicban technically szabad akármilyen faszságot írni (amíg nem sért olyanokat hogy pl. ne kurvaanyázd a másikat).

Ha túlságosan enyhén csináljuk, az a baj, ha egy picit is bekeményít valaki, akkor az, ha hosszabb ideig szigor van, ugyanúgy elégedetlenkedik valaki. Aztán hogy Phalanx egy mekkora meme/anomália, az megint egy érdekes kérdés :D Tudjuk, hogy nagyon gyakran kb. mintha szándékosan ingerelne másokat.

Most kitörölted a hsz-emet, mert ebolanx-nak neveztem, sztem ez már túl kemény. Semmi sértőt nem írtam rá. Persze, hogy zavaró ha túlkapjátok, tök indokolatlan. Pár hetente kicsit felélénküla fórum, azon kívül halott az egész. Igen, szándékosan csinálja:)

@Phalanx A világ egyre több országában/államában megtörténő legalizálásról hallottál már? Csak mert ez tény, még a te elborult, minden logikát és ésszerűséget nélkülöző felfogásoddal sem lehet ezt cáfolni :)

Módosítva Kazó által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
6 minutes ago, Phalanx said:

Nekem mindig csak egy fórum accom volt, szenvedtek is az elvonási tünetektől a trollok amikor épp nem voltam elérhető.

elviszem az egesz forumot kocsmazni ha vegre eltunsz innen gec

  • Köszi 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Most akkor még is csak alkohol párti vagy? 9_9

Edit:

Úgy rémlik, hogy nem is vagy az országban( talán Anglia?) ennek tükrében  ez komolytalan ígéret.

Módosítva Phalanx által
  • Dislike 4

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
Éppen, Phalanx írta:

Nekem mindig csak egy fórum accom volt, szenvedtek is az elvonási tünetektől a trollok amikor épp nem voltam elérhető.

Beázott a pince és átmenetileg a fészerbe lakoltattak át?

  • LUL 2

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
1 minute ago, Phalanx said:

Most akkor még is csak alkohol párti vagy? 9_9

alapbol nem ertem, hogy miert gondolod maskepp, csak azert mert tovabb latok az orromnal, az nem azt jelenti hogy tictac helyett dobalom be a xanaxot (de a xanax az legalis, tehat az biztonsagos, es nem okos fuggoseget se ugye?)

8 minutes ago, Phalanx said:

Nem szívtam egyet sem, de láttam mit művel másokkal így kihagyom.

igen, es mit muvel masokkal?

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
14 perce, Kazó írta:

Most kitörölted a hsz-emet, mert ebolanx-nak neveztem, sztem ez már túl kemény. Semmi sértőt nem írtam rá. Persze, hogy zavaró ha túlkapjátok, tök indokolatlan. Pár hetente kicsit felélénküla fórum, azon kívül halott az egész. Igen, szándékosan csinálja:)

@Phalanx A világ egyre több országában/államában megtörténő legalizálásról hallottál már? Csak mert ez tény, még a te elborult, minden logikát és ésszerűséget nélkülöző felfogásoddal sem lehet ezt cáfolni :)

Sértő votl az ebola vírusra nézve

A világ egyre több országát vakondemberek vezetik. :)

  • Putin Approves 1
  • Roll Safe 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

A liter vodka elfogyasztása utáni émelyítő agyfájást is gondolom a szer tisztasága okozza nem az hogy 1,4 miliárd agysejted halt el az este.

  • LUL 1
  • Hide the pain 1
  • Roll Safe 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Petykó:

Oldja a gátlásokat, de az alkohol lassító/zsibbasztó hatása nélkül. Egyéntől függ, hogy katatón vagy agresszív hülyét csinál az emberből(ez a része az alkoholra hasonlít). Plusszban ott van a pistike megmutatja effekt, amikor az alany valami eszement dolgot próbál csinálni, hogy megmutassa, hogy mennyire hat rá a cucc( középiskolában egy osztálykirándulás alkalmával egy  havert úgy rángattunk el egy tehéntől, mert meg akarta hágni valószínűleg hasonló indíttatásból)

wtmalex:

Az ő logikája alapján egy jointra lett volna a stílszerű.

Pallesz:

Nem pusztít olyan gyorsan, vannak emberek akik megisszák a napi litert és annyira nem is látszik rajtuk.

Módosítva Phalanx által
  • Dislike 1
  • Picard Facepalm 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
Éppen, Phalanx írta:

Petykó:

Oldja a gátlásokat, de az alkohol lassító/zsibbasztó hatása nélkül. Egyéntől függ, hogy katatón vagy agresszív hülyét csinál az emberből(ez a része az alkoholra hasonlít). Plusszban ott van a pistike megmutatja effekt, amikor az alany valami eszement dolgot próbál csinálni, hogy megmutassa, hogy mennyire hat rá a cucc( középiskolában egy osztálykirándulás alkalmával egy  havert úgy rángattunk el egy tehéntől, mert meg akarta hágni valószínűleg hasonló indíttatásból)

wtmalex:

Az ő logikája alapján egy jointra lett volna a stílszerű.

egy havert ... jaaaaaaaaa ... havert ... :o:o

szóval az ilyen negatív tapasztalataid miatt vagy ennyire ellene. Everything clear now!

ui.: milyen színű tehenekre gerjedsz?

Módosítva Toyás által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Ez amit leírtál hogy valaki beakarja bizonyítani hogy mennyire hat rá a szer csak azt bizonyítja hogy egy hülye felelőtlen taknyos kölyök volt, ez alapján nem kéne általánosítanod szerintem. Középiskolásokról beszélsz 15-16 évesekről az megvan hogy a pia, bagó minden +18? Szerinted itt bárki is a kiskorúak drogfogyasztásáért kampányol?

Módosítva Pallesz által
  • Like 1
  • Köszi 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
3 minutes ago, Phalanx said:

Oldja a gátlásokat, de az alkohol lassító/zsibbasztó hatása nélkül. Egyéntől függ, hogy katatón vagy agresszív hülyét csinál az emberből(ez a része az alkoholra hasonlít). Plusszban ott van a pistike megmutatja effekt, amikor az alany valami eszement dolgot próbál csinálni, hogy megmutassa, hogy mennyire hat rá a cucc( középiskolában egy osztálykirándulás alkalmával egy  havert úgy rángattunk el egy tehéntől, mert meg akarta hágni valószínűleg hasonló indíttatásból)

meg mindig nem az alkohol negativ hatasairol van szo, sot, tobben is kiemeltuk, hogy az alkohol ezerszer kemenyebb drog mint a fu, egy szinten van a _leges legkemenyebb ember altal krealt illegalis droggal_. igen, beszamithatatlan lesz az alkoholtol az embert, futol emberunk meg bedob egy pizzat aztan elalszik. de a fuert uljon valaki, ugye? jezusom mi lesz itt, emberek szazezrei fognak elaludni este 10kor a tv elott!

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Az nem a fű miatt volt, hanem mert alapból retardált volt az osztálytársad. És ha te már 1 tapasztalásból leszűrted a konzekvenciákat, akkor elmondom, hogy számtalan eset során sem találkoztam 1 olyan emberrel sem, aki olyan agresszívvá vált volna, mint egy átlagos részeg ember.

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
Éppen, Kazó írta:

Azért írtam, hogy egyéntől függ.

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
3 minutes ago, Phalanx said:

Ez megint csak a legalize kampány?

ezek tenyek. teny az, hogy emberunk kimegy kocsmazni, ha elegge szintre kerul akkor hazafele menet lehet hogy betor egy ablakot. ha valaki betep, faradt lesz es almos. ezen meg mit kell neked magyarazni? az, hogy egy 15 eves egyetlen egy tripjere alapozod a velemenyedet (azt nem is emlitve, hogy erre altalaban rajatszanak eleg kemenyen, foleg a szarosok), az rolad szegenysegi bizonyitvany.

edit: ha nem hiszel nekem akkor olvasd el az NHS cikkjet https://www.nhs.uk/live-well/healthy-body/cannabis-the-facts/

Módosítva Petykó által
  • Like 1

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon
1 perce, Phalanx írta:

Ez megint csak a legalize kampány?

Nem értesz hozzá. Nagyon nem. Senkidet nem vitte még el a pia, májbetegség, ittas vezetés, senkit nem is láttál még talán inni, ha azt hiszed, hogy az alkohol pusztán a legalitása miatt bocsánatosabb, mint egy szaros spangli. Nyilvánvalóan minden drognak minden hatása egyéntől függ, VISZONT a nagy átlagról, a statisztikáról semmit nem tudsz, és nem is úgy néz ki, hogy akarsz róla tudni... Hogy kinek mik a személyes nézetei a droghasználatról, és hogy azt mire alapozzák (és mennyivel több információra, mint amivel te rendelkezel!), azt úgysem tudod megváltoztatni pusztán a világmegváltó háromcsapásos ötleteddel, de a fórumos ingerlésre, trollkodásra, mindenki dolgába belepofázásra azt hiszem, most megkapod a harmadik csapást...

  • Like 5
  • Köszi 1
  • Putin Approves 2
  • Hűha 2

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

@Phalanx Ok, de az a gyerek amúgyis meg akarta hágni azt a tehenet, csak kereste az alkalmat, hogy legyen mire ráfognia, hogy gyagyás. Hidd, el számos barátommal/haverommal szívtam együtt évekig, egyikük sem csinált ehhez hasonlót sem soha.

Módosítva Kazó által

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Az alkohol teljesen jó végülis teljesen ismeretlen azaz eset amikor apuka jó részegen hazaér megveri a feleségét és/vagy gyerekeit, de ugye ez biztoságos mivel legális. Gratulálok még egy ész érv, hogy a pincébe laksz. A drogos tapasztalat meg fogadni merek hogy ilyen 444 vagy 888-os videóból sikerült leszűrni mert éppen valami wannabe újságíró csinált kemény 5-10 perces videót valami homless ragasztót szipuzó tardról. Azt nem tudom megérteni, hogy miért van engdedve, hogy itt rontsd a levegőt.

Bejegyzés megosztása

Hivatkozás a bejegyzésre
Megosztás más oldalakon

Hozzászólás előtt jelentkezz be

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Jelentkezz be most

×