Jump to content
duckheadhorse

Forma-1

Recommended Posts

Nem volt nagy szám a mai futam. (Ki gondolta volna.)

Viszont ezt a Safety Caros részt nem igazán értem. Én úgy tudtam minden SC fázis után álló rajt lesz, ezért is vártam ezt a módosítást. Akkor ezek szerint Charlie dönti el, hogy éppen melyikhez van kedve?

Share this post


Link to post
Share on other sites

Én úgy tudom, hogy az csak piros zászló után érvényes, illetve akkor, ha eső miatt SC mögött kezdték a versenyt.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Pirelli megtanulhatna végre gumit csinálni, hogy egy lágy keverékkel ne lehessen elmenni 40 kört versenytempóval... Nyilván a Mercedes szurkoló is beszél belőlem, de ez akkor is nevetséges. Lehet jobb lenne, ha a hiper, ultra és szuperlágy után nem is lenne semmi.

Gasly és a Toro Rosso sikerének örülök, jó kis beszólás volt a végén. Jó lenne, ha kitartana a tempójuk egész évre és ne lenne annyi technikai hibájuk. Egy versenyből ugyan nem lehet következtetéseket levonni. De lehet hogy létezik az "Alonso átok" és ahonnan elmegy, az a csapat egyből feljavul? :D

Összességében nem volt amúgy rossz verseny. A múltkorinál mindenképp jobb volt.

Share this post


Link to post
Share on other sites

S ezért kellett Kvyat karrierjét kettétörni, hogy Max roncsderbizhessen az élmenők között... : )

Simán elfért volna még pár évig a Toro Rosso-ban, jó versenyző, de rengeteg meggondolatlan megmozdulása van.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ha raikonent kihozzák safty alatt ő is megnyerhette volna. A merci megvan zavarodva ha valaki szorongatja. Ami nem baj.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ez a Red Bull ütközés nagyon ott volt a levegőben. Nem feltétlen hibáztatnám most Verstappent, mindkettő gyökér volt.

A tavalyi és mostani év után jövőre Bakut várom majd a legjobban. :D Ha minden futam csak fele ilyen izgalmas lenne...

Grosjean manőver is fenomenális volt.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Grosjean pályafutása most fellegzett be. Leclerc-é meg most indult el. Merci meg visszakapta Ausztáliát, de még mindig a ferka tűnik erősebbnek. RedBull meg olyan szürke szamár.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Amúgy Raikkönen is eléggé kimaxolta a mai napot. 6. helyről indult, első kör után szárnycsere, visszaesett a 12-3. helyre aztán 2. lett. Vettel meg magának rontotta el. Ezek a pontok még fontosak lehetnek a végén. 

Share this post


Link to post
Share on other sites

Vettelnek megkelett próbálnia, én akkor lennék rá mérges ha beautózik mögötte én nem próbálkozik meg. Nem mint hamiltotn méltatják, hogy hát de végig küzdött, meg ő is eredményhírdetéskor mondja végig harcolt stb. lófasz, azt mondta intsék le... ez a csóka egyre ellenszenvesebb.

Share this post


Link to post
Share on other sites

(nem vagyok Hamilton fan), de emlékeim szerint azért mondta hogy intsék le, mert teli volt a pálya több szakasza is törmelékkel. Ami viszont jogos, Bottas rá is b*szott emiatt.

  • Kappa 1

Share this post


Link to post
Share on other sites

Kimondottan egy szakaszt említett. Érdekes a dolog, hogy csak bottasnak sikerült elkapnia. De ez benne van, az fia is elismerte hibázott. De hami nem akart végig menni, mikor a csapból is az folyik mekka császár hogy végig küzdött.

Share this post


Link to post
Share on other sites

>szenzációhajhász média véleményét akár egy percre is figyelembe venni

Fullba nyomják azok a drámát, nagyrészüket kár olvasni.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Crashtappen jól szét van esve, bár Monaco mindig is ilyen autótördelős pálya volt, emiatt akár érdekes is lehet a futam.

Szerintem én vagyok a világon az egyetlen, aki rühelli Monaco-t, mint nagydíjat.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Akkor ezek szerint ketten vagyunk. Voltak évek, mikor tudatosan meg sem néztem ezeket a versenyeket. Elsimerem, hogy a város, a környezet szép és megvan a történelmi jelentősége. Felőlem még 100 évig rendezhetnek rajta F1-et, de vannak sokkal jobb pályák. 

De amúgy érdekes, hogy oké, nehéz pálya, hamar megvan a törés, de mindegyik újonc lehozta gond nélkül, többnyire egész jó teljesítménnyel, (pl. Leclerc, Gasly) de Verstappennek megint nem sikerült. 

Share this post


Link to post
Share on other sites

Én a Red Bullt nem számolnám az esélyesek közé, és itt nem is a pilóták miatt mondom ezt, mert Ricciardo képes lenne VB-t nyerni, van annyira jó pilóta. Az autó lesz kevés. Jó az autó, de nem érik utol a Ferrarit meg a Mercedest.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ha így fejlesztenek akkor csinálják csak. Ám nem a fejlesztéssel volt baj, hidraulika + üzemanyag nyomás. Jó volt nézni, hogy csak a ferka kezelte jól a gumikat, de silverstone tuti merci win. És minden Ferrari motoros autó pontot szerzett.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Leclerc már 6 futamból 5 pontszerzés. Nem véletlen irogatják, hogy jovőre már a Ferrarinál lehet. Bár én ezt kétlem, viszont örülnék neki. Tehetséges pilóta. 

Share this post


Link to post
Share on other sites

Pontosan. Nehogy elhamarkodják, mint Verstappennél, aztán ő is roncsderbibe kezd... :) De kétségtelenül az év újonca, szerintem. Toronymagasan kiemelkedik a fizetős pilóták közül.

Edited by duckheadhorse

Share this post


Link to post
Share on other sites

Ferrari ritkán igazol ilyen fiatal pilótát (gyakorlatilag soha), azért is írtam, hogy szerintem nem sok esély van rá. Meg persze Raikkönentől is függ, hogy visszavonul, marad vagy elküldik.

Amúgy semmiképp nem hasonlítanám Verstappenhez. Teljesen más karakterek. 

Share this post


Link to post
Share on other sites

Én is furcsállom, hogy semmi intézkedés nem történt. De persze örülök a győzelemnek. Az utóbbi két futam elég jó volt, az eredménytől függetlenül is. Érdekes, hogy Vettel Silverstoneban nyomta le Hamiltont, az angol pedig Hockenheimben tudott győzni. :D

Remélem a Hungaroringen is jó futamot látunk majd.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Egy 5 másodperces belefért volna, de valószínűleg az eredményen nem változtat. (Bottas 4,5-re volt mögötte, gondolom lelassított volna, hogy legyen az 5+.)

De legalább a Mercedes megint megmutatta, hogy micsoda taktikai zsenik és mennyire tudnak figyelni arra a 2 darab autójukra, melyik hol van éppen, vagy mit csinál. 6 körös gumikkal behívják, mikor még Bottasszal szenvednek a szerelők, majd utolsó pillanatban mégse, aztán mikor késő, akkor mégis gyere be.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Please sign in to comment

You will be able to leave a comment after signing in



Sign In Now

×
×
  • Create New...